×
 

Jelentős újdonságokat kínál az új magyar lízingóriás

Interjú Vály Judittal, az Euroleasing vezérigazgatójával az új tervekről és kihívásokról.

 

A Magyar Bankholding létrejöttével az Euroleasing nevű új cégbe tömörültek a Budapest Bank, az MKB Bank és a Takarékbank korábbi lízingcégei. A fúzió mellett egy egyedülálló, változásokkal teli időszak is hat erre a cégegyesülésre. A rengeteg új kihívásból az ügyfelek bőven profitálhatnak majd a széles körű fejlesztések hatására. Interjú Vály Judittal az Euroleasing vezérigazgatójával.

 

A Magyar Bankholding létrejöttével egyesültek a fuzionáló bankok lízingcégei is. Mely cégekről van szó, mekkora ügyfélállomány mellett?

 

Januártól a Magyar Bankholding tagbankjainak lízingcégei, a Takarék Lízing, a Budapest Lízing, az MKB-Euroleasing, valamint a Budapest Bank Autófinanszírozási üzletága egységes irányítás alatt, integráltan, Euroleasing néven folytatják működésüket. A cégek együttesen mintegy 110 ezer ügyféllel rendelkeznek, így az összesített piaci pozíciónk megközelíti a 30 százalékot, bizonyos szegmensekben pedig meg is haladja azt. A hatályos lízingszerződéseket – azok kifutásáig – az egyes lízingcégek önállóan kezelik, az új üzletkötések azonban már az Euroleasing rendszereiben történnek.

 

Milyen, az ügyfelek számára előnyös változásokkal jár majd az egyesült Magyar Bankholding belépése a lízingpiacra?

 

A legfontosabb, hogy az integrált működéssel egy olyan piaci szereplő jön létre, amely minden szegmensben meghatározó pozícióval bír. Az Euroleasing így olyan jelentős autómárkák első számú partnere, mint a Fiat, a Honda, a Hyundai vagy éppen a Nissan, de nagyon büszkék vagyunk a Toyota magyarországi finanszírozójával immár két évtizede fennálló szoros együttműködésünkre is. Emellett a mezőgazdasági gépek, nagyhaszon-gépjárművek, teherautók, különböző gépek, buszok piacán, sőt még olyan kisebb területeken, mint a hajólízing is jelentős szereplők vagyunk. Ennek pozitív hatását ügyfeleink közvetlenül a „saját bőrükön” érzékelik: elég csak arra gondolni, hogy a mérethatékonyság, a felhalmozott szakértelem és a kiterjedt kereskedői kapcsolatok miatt versenyképes árakat és innovatív szolgáltatásokat tudunk nyújtani a számukra.

 

Mennyiben érinti a fúzió a meglévő szerződéseket? Kell-e valamire figyelniük a meglévő ügyfeleknek?

 

A fúziós folyamatról több alkalommal is tájékoztattuk ügyfeleinket, és természetesen első számú célunk, hogy – ahogyan eddig is – a lehető legjobb szolgáltatást kapják. Meglévő ügyfeleinknek a korábbi szerződéseikkel egyáltalán nincs teendőjük, amennyiben pedig új szerződést szeretnének kötni, új autót lízingelni, akkor azt már az Euroleasing rendszerében tudják megtenni.

 

Miközben ez az átalakulás zajlik, egyre inkább előtérbe kerül a digitalizáció és általánossá válnak az online folyamatok. Látjuk ezek hatását például a bankszámlanyitások vagy a pár másodperc alatt igényelhető személyi kölcsönök terén. Ismert, hogy a Magyar Bankholding előtérbe kívánja helyezni a digitális fejlesztéseket, melyet pluszban segíthetnek az MKB fintech üzletág terén szerzett eddigi tapasztalatai is. Az ügyfelek számára milyen előnyökkel jár majd ez a szemlélet a piac más szereplőihez képest? Mit ígérnek a vállalkozásoknak?

 

Célunk, hogy a digitális megoldások terén is a piac legjobb megoldásait nyújtsuk, ennek érdekében az elmúlt időszakban rengeteg fejlesztést vittünk véghez. Persze ezen a területen folyamatos a változás, így egy pillanatra sem állhatunk meg. Házon belül is nagyon erős a szoftverfejlesztő csapatunk, emellett az informatikai fejlesztéseket komoly szaktudással és kapacitással támogatja az MKB Bankon belül az MKB Fintechlab, amely révén számos előremutató fintech eszközhöz, megoldáshoz tudunk majd a jövőben is hozzájutni.

 

Fontosnak tartom megemlíteni, hogy a digitalizáció terén aktívan együtt dolgozunk beszállítóinkkal, partnereinkkel. Példaként említeném, hogy 2021-ben a KIA magyarországi finanszírozási partnereként egy olyan lízingkalkulátort fejlesztettünk, ami az autókonfiguráció összeállítását lekövetve, valós időben végzi a lízingdíjszámítást. Külön öröm számomra, hogy ezt az integrált megoldást az európai piacokon Magyarországon vezették be először. De kiemelhetem az itthon, sőt Kelet-Európában is egyedülálló mobilapplikációnkat is, amellyel ügyfeleink lízingdíjat kalkulálhatnak autófinanszírozási igényeikre és akár jóváhagyási előminősítést is kaphatnak. Szintén már az alkalmazásban elindíthatják az online szerződéskötési kérelmet – más kérdés, hogy a jelenlegi jogszabályok a lízingszerződéssel együtt járó gépjármű átruházási szerződés megkötésére, illetve hatósági alkalmazására sajnos felhasználóbarát módon még nem adnak lehetőséget. Reméljük, hogy rövid időn belül erre is lesz megoldás.

 

Milyen nehézségeket látnak most a hazai lízingpiacon és erre milyen válaszokat kíván adni az Euroleasing?

 

A lízingpiac egy hosszabb, folyamatosan felívelő szakasza tört meg az elmúlt időszakban. Ez több, elsősorban külső, rajtunk, sőt Magyarországon kívüli eseménynek tudható be. Például az újautó-értékesítés rendkívüli módon visszaesett, hiszen a pandémia azonnal megszakította az ellátási láncokat, ma pedig az általános chiphiány jelent óriási gondot az autógyártók számára. Ha ma valaki szeretne új autót vásárolni, és a kiválasztott típus épp nincs a kereskedő készletén, előfordulhat, hogy akár 1-2 évet is várnia kell rá.

 

Nem nehéz megtalálni az összefüggést, hogy a fenti jelenség miatt a használt autók piaca is megállt, hiszen amíg a vásárlók nem jutnak új autóhoz, addig a használtat sem adják el. Végső soron így a használt piacon is nagy keresleti nyomás alakult ki. Vannak persze szegmensek, amelyek jobban teljesítenek, például a különböző termelőeszközök, illetve a mezőgazdasági gépek piacán nincs ekkora visszaesés. Ugyanakkor mivel a fejlett elektronika ma már minden gépben van, nincs olyan szegmens, amit teljesen elkerülne a chiphiány okozta probléma. Ráadásul ma már azt látjuk, hogy számos egyéb nyersanyag esetében is felmerülnek ellátási nehézségek és azzal szoros összefüggésben nagyon jelentős áremelések is. Nem nagyon találkozunk olyan jármű- vagy gépfinanszírozással, ahol az adott eszköz ára ne nőtt volna forintban kifejezve 10 százalék felett az elmúlt egy év alatt.

 

Itt kell megemlíteni, hogy a korábbi években nagyon kedvező kamatkörnyezetben dolgozhattunk, azonban ez most folyamatosan változik, így nehezen tudunk évekre előre kalkulálni. Ma a kisvállalkozások számára elérhető az EXIM Bank refinanszírozott konstrukciója, illetve a KAVOSZ által kifejlesztett Széchenyi Kártya Lízing GO! termék, amelyek valóban kedvező, fix kamatozás mellett biztosítanak forrást eszközbeszerzésre, ezek azonban magánszemély vásárlók számára nem elérhetők.

 

Azzal tudjuk csillapítani a piac kilengéseit, hogy már csak méretünkből fakadóan is állandóságot nyújtunk ügyfeleink és partnereink számára egyaránt, és a széles kereskedői kapcsolatainknak köszönhetően a külső körülmények ellenére is a legkedvezőbb ajánlatokat tudjuk nyújtani ügyfeleinknek.

 

 

Ha előre tekint 5-10 évre, milyen pozícióban látja az Euroleasing Zrt. piaci pozícióját a magyar piacon?

 

Az elkövetkezendő évtizedben gyökeres változások fognak végbe menni a mobilitás és a termelés területén is egyaránt. Az elektromos autózás már velünk él, és rohamosan fejlődik, az önvezető technológiákon már a végső simításokat végzik, a mezőgazdaságban és az iparban pedig a robotizáció, automatizáció és a precíziós gépek elterjedése folyamatos.

 

Azt látom, hogy a piacon az fogja tudni tovább erősíteni a pozícióit, aki gyorsan alkalmazkodik egyfelől a kínálat változásához, másfelől az ügyfelek megváltozott igényeihez. Számunkra a rugalmasság és a digitális fejlesztések nyújthatnak versenyelőnyt, és az a biztos háttér, amelyet Magyarország második legnagyobb pénzintézete nyújt. Mi most az energiáinkat, tapasztalatunkat, tudásunkat egyesítve tudunk fellépni a piacon, ezért reális célunk az abszolút piacvezető pozíció elérése az előttünk álló néhány év során.

2022. január 26.