Kedves jelenlegi és jövőbeli Ügyfeleink!
A megszólítás önmagában is tükrözi a cégfilozófiánkat: mi mindenkire úgy tekintünk, mint számunkra fontos ügyfélre, mert aki ebben a pillanatban nem ügyfelünk, a jövőben szeretnénk, hogy azzá válna. Hiszünk abban, hogy a világ nem fekete és fehér, nem lehet pusztán a számok alapján megítélni sem egy ügyfelet, sem egy finanszírozási ajánlatot – nem csak az ördög, hanem sok esetben az igazi előny is a részletekben rejlik. Fontos számunkra, hogy ügyfeleink érezzék: szívügyünk a személyes és testreszabott kiszolgálásuk, aminek természetes velejárója ajánlataink versenyképessége.
A lízingcégek abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy pozitív pillanatokban, nagy beruházások és fontos fejlesztések finanszírozásakor tudnak partnerei lenni ügyfeleiknek – ez fokozottan igaz az Euroleasingre, hiszen a stabil és dinamikusan fejlődő Magyar Bankholding biztosít számunkra és ügyfeleink számára kiszámítható hátteret. Legyen szó családi autóvásárlásról, vagy egy céges gép, eszköz beszerzéséről egy vállalatnál, szinte kivétel nélkül egy-egy új utazásról, ha úgy tetszik egy kaland kezdetéről van szó, a szó legpozitívabb értelmében. Az Euroleasingnél ez a fajta közös utazás a lételemünk, és szeretnénk minél több ügyfelünkkel átélni és megosztani ezeket a pillanatokat.
Visszatérő ügyfeleink magas száma a legfontosabb elismerés számunkra, és büszkeséggel tölt el minket, hogy ez a szám évről évre növekszik.
Ha Ön még nem volt ügyfelünk, adjon egy esélyt arra, hogy bebizonyítsuk, miért mi vagyunk az Ön számára a legjobb választás, amikor a beruházása finanszírozására keres megoldást. Ha pedig már volt személyes tapasztalata az Euroleasinggel, bízom benne, hogy ismét lehetőségünk lesz az együttműködésre.
Mi már kíváncsian várjuk a közös utazásunk kezdetét!
Vály Judit
vezérigazgató
Csáki Béla | Igazgatóság Elnöke |
Ginzer Ildikó | Igazgatósági Tag | Szabó Levente | Igazgatósági Tag |
dr. Szomolai Csaba | Igazgatósági Tag |
Vály Judit | Igazgatósági Tag |
dr. Barna Zsolt | Felügyelőbizottsági Elnöke |
dr. Nagy Dániel | Felügyelőbizottsági Tag |
Martzy Antal | Felügyelőbizottsági Tag |
Bakonyi András | Felügyelőbizottsági Tag |
A Kékszalag Európa leghosszabb tókerülő vitorlásversenye, amelyet 1934-ben rendeztek meg először. A 155 kilométeres táv teljesítésére a hajósoknak 48 óra áll rendelkezésükre Balatonfüredről indulva. Az idei Kékszalagra ötszázötvennél is több hajó (egészen pontosan 556) nevezett, 24 hajóosztályban.
A Moratórium1 és a Moratórium2 (továbbiakban együtt: Fizetési moratórium) lejártát követően az érintett kölcsön-, illetve pénzügyi lízingszerződések a Fizetési moratóriumra vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelően módosult feltételekkel kötik a feleket (a továbbiakban: Szerződésmódosulás), mely a törlesztőrészletek változatlanságára vonatkozó szabály alapján azt eredményezi, hogy a kölcsön-, illetve pénzügyi lízingszerződések futamideje – akár jelentősen – meghosszabbodik. Tájékoztatjuk, hogy … “Fizetési moratórium – 2021. július 12.” bővebben
Kizárólagos finanszírozói együttműködést írt alá az MKB-Euroleasing Autólízing Zrt. és a NISSAN hivatalos magyarországi importőre, a Grand Automotive Central Europe Kft.
Nemrégiben történt: egy utcai víznyomó csőtörése miatt nagy mennyiségű saras víz folyt be egy családi ház mélygarázsába, olyan mennyiségben, hogy végül már a balszerencsés helyen parkoló autó küszöbének szintje felett volt a vízszint. Ránézésre is igen komoly volt a baj. Ilyen és ehhez hasonló esetekben segít a MKB GAP Fedezet biztosítási konstrukció az MKB-Euroleasingtől. A speciális gépjármű-vételárbiztosítás lényege, hogy lopás, totálkár vagy elemi kár esetén megtéríti az autó Eurotax alapján kalkulált, kárkori piaci értéke és az egykori vásárlási számlaértéke közötti különbözetet, beleértve a casco önrészt.
Az MKB-Euroleasingnél gondolunk Önre és családjára. Tájékoztatjuk, hogy a koronavírus terjedésének megelőzése érdekében 2020. március 16. napjától ügyfélszolgálati irodánkban kizárólag előre egyeztetett időpontban van lehetőség ügyintézésre.
Február vége óta az Euroleasing a Renault, Dacia és Alpine márkák kizárólagos hazai finanszírozási szolgáltatója, szoros együttműködésben a Renault-csoport új pénzügyi szolgáltató márkájának, a Mobilize Financial Services Magyarországon dolgozó kollegáival. Az első néhány hét tapasztalata alapján a piac pozitívan fogadta az együttműködést, mely számos újdonságot nyújt az új gépjármű beszerzését tervező ügyfelek számára.
Amilyen bonyolultan hangzik az, hogy mobil autólízing-kalkulátor alkalmazás, legalább annyira egyszerű és praktikus mindaz, amit a Smart Lízing nyújt a felhasználóknak.
Tavaly több mint 726 milliárd forintot tett ki a finanszírozott összeg a magyar lízingpiacon, ami 14 százalékos pluszt jelent az egy évvel korábbi, járvány miatti gyengébb évhez képest.
Ezúton tájékoztatjuk, hogy 2023. április 30-án egyesül a Magyar Bankholding két tagbankja, az MKB Bank Nyrt. és a Takarékbank Zrt. A két kereskedelmi bank egyesülése során a Takarékbank beolvad az MKB Bankba. A létrejövő egyesült bank 2023. május 1. napjától MBH Bank Nyrt. név alatt fog működni.
2021. szeptember 16-án hatályba lépett a Kormány 536/2021. (IX. 15.) számú és 537/2021. (IX. 15.) számú rendelete, valamint a miniszterelnök kabinetfőnökének 6/2021. (IX. 15.) MK rendelete. A rendeletek módosították a hiteltörlesztési moratóriumra (moratórium 2) vonatkozó szabályokat. A jogszabályok értelmében 2021. október 31-ig minden érintett ügyfél számára meghosszabbodik a moratórium 2 első szakasza. A … “Fizetési moratórium – 2021. október 1.” bővebben
A 2017-ben indult MKB Pénzügyi Csoport – MEGFOSZ együttműködés nyomán közösen állítottunk ki Magyarország legnagyobb agrárvásárának központi „A” pavilonjában.
Október 26-tól a Takarékbank egyes fiókjain keresztül is elérhetővé vált az MKB-Euroleasing Autólízing Zrt. autólízing konstrukciója, amellyel személygépjármű, motorkerékpár és kishaszongépjármű beszerzés is finanszírozható.
Budapest, 2019. október 25. – Az MKB-Euroleasing, az MKB Pénzügyi Csoport tagjaként önálló standdal jelenik meg a hétvégén megrendezésre kerülő Budapest Autó Show-n. Az eseményen az MKB-Euroleasing a finanszírozó cégek között egyedüliként képviselteti magát.
2020. február 20-án a nyomdagépeket forgalmazó EuroJet Hungária Kft. nyílt napot tartott. Az MKB-Euroleasing a rendezvény exclusive finanszírozó partnereként volt jelen.
Az MKB Bank és az MKB-Euroleasing közös standdal vett részt a május 14-17. között a Hungexpon megrendezett MACH-TECH – IPAR NAPJAI kiállításon, melyen az idei évben 20 ország több mint 550 vállalata mutatta be innovatív megoldásait, köztük nagy számban megjelentek piacvezető nemzetközi kiállítók is!
A Magyar Bankholdinghoz tartozó Euroleasing Zrt. a jövőben is tovább folytatja a Fiat, Fiat Professional, Alfa Romeo, Jeep és Abarth gépjárművek vásárlói finanszírozását.
2022. augusztus 9-én hatályba lépett a Kormány 292/2022. (VIII. 8.) számú rendelete a hiteltörlesztési moratórium veszélyhelyzettel kapcsolatos különös szabályainak bevezetéséről, továbbá 2022. augusztus 9-én hatályba lépett az agrárminiszter 23/2022. (VIII. 8.) rendelete a hiteltörlesztési moratórium igénybevételéhez alkalmazandó kérelemről. A rendeletek módosították a hiteltörlesztési moratóriumra (fizetési moratórium2) vonatkozó szabályokat.
Tájékoztatjuk, hogy a 47/2020. (III. 18.) kormányrendeletben meghatározott fizetési moratórium hatálya valamennyi, a kormányrendeletben meghatározott feltételeknek megfelelő lízing- és kölcsönszerződésre kiterjed, ugyanakkor ügyfeleinknek a fizetési moratórium hatálya alatt is joga van a szerződésükben foglaltak szerint fizetni törlesztőrészletüket, amennyiben úgy kívánják.
NOE és az MKB-Euroleasing együttműködésének eredményeképp április 27-28-án, a Családok éve programsorozatra tekintettel, megrendezése került a 7+ üléses hétvége a Vasúttörténeti Parkban.
Idén június 13-án a Margitszigeti Casino területén került sor szokásos éves rendezvényünk megtartására.
A NOÉ tavaszi országos 7+ üléses találkozója után, szeptember 14-én megrendezésre került a Szentendrei Skanzenben az őszi nagycsaládos találkozó
Húszezer látogatója volt a május 23-24. között Mezőfalván megrendezett III. NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow-nak, amelyen az MKB Bank az MKB-Euroleasinggel és a MEGFOSZ-szal (Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetségével) közös standdal vett részt.
Mit kell tudni a fizetési moratóriumról? Az Ön által a fizetési moratórium lejáratát követően fizetendő törlesztőrészletek összege nem növekszik a moratórium lehetőségének igénybevétele miatt, ami a futamidő moratórium időtartamánál hosszabb időre szóló meghosszabbításával kerül biztosításra. Mi történik a szerződésemmel? Tájékoztató a lízingszövetség ajánlásával Lízingszövetség tájékoztatója (PDF, 192 Kbyte) Mit kell tennem, ha nem kívánok élni … “Fizetési moratórium – általános tájékoztató” bővebben
A 47/2020. (III. 18.) Korm. rendelet 1. §-a értelmében az Önnel 2020. március 18. napján huszonnégy órakor fennálló szerződések alapján már folyósított hitel-, kölcsön-, illetve lízingszerződések esetében Ön automatikusan, a jogszabály erejénél fogva fizetési haladékot kap, amellyel, ha élni kíván, nincs további teendője.
Tájékoztató az agrárvállalkozások részére biztosított fizetési moratóriumról 2022. augusztus 9-én hatályba lépett a Kormány 292/2022. (VIII. 8.) számú rendelete a hiteltörlesztési moratórium veszélyhelyzettel kapcsolatos különös szabályainak bevezetéséről, továbbá 2022. augusztus 9-én hatályba lépett az agrárminiszter 23/2022. (VIII. 8.) rendelete a hiteltörlesztési moratórium igénybevételéhez alkalmazandó kérelemről. A rendeletek módosították a hiteltörlesztési moratóriumra (fizetési moratórium2) vonatkozó … “Fizetési moratórium – 2022. augusztus 19.” bővebben
Lezárult a Legyél Te is Agrárgépész! Országos- és Junior Bajnokság (LETIA OB és LETIA OB Junior), amelynek célja az agrárgépész szakma népszerűsítése a középiskolai diákok körében. A MEGFOSZ által szervezett szakmai vetélkedőt a korábbi évekhez híven idén is támogatta az MKB Bank és az Euroleasing.
2022. augusztus 9-én hatályba lépett a Kormány 292/2022. (VIII. 8.) számú rendelete a hiteltörlesztési moratórium veszélyhelyzettel kapcsolatos különös szabályainak bevezetéséről, továbbá 2022. augusztus 9-én hatályba lépett az agrárminiszter 23/2022. (VIII. 8.) rendelete a hiteltörlesztési moratórium igénybevételéhez alkalmazandó kérelemről. A rendeletek módosították a hiteltörlesztési moratóriumra (fizetési moratórium2) vonatkozó szabályokat. A jogszabályok értelmében a fizetési moratórium2 2023. … “Fizetési moratórium – 2022. augusztus 10.” bővebben
Először képviseltetik magukat teljes egységben az MKB Bank és a Takarékbank agrártevékenységét végző szervezetei: az MKB Agrárpartner, a Takarékbank Agrárcentrum és az Euroleasing is részt vesz a XXIX. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon május 5. és 7. között Hódmezővásárhelyen. Az eseményhez kapcsolódóan a Takarékbank bejelentette, hogy megújult az agrár- és a vállalati ügyfeleknek szóló betéti bankkártya portfoliója.
Az őszi időszak fontos hitelezési piaci újdonsága az a kedvezményes lízingkonstrukció, melyet hazai mikro-, kis- és középvállalkozások igényelhetnek a Széchenyi Kártya Újraindítási Program keretében. Az MKB-Euroleasingnél is elérhető megoldás lényeges jellemzője, hogy az állami támogatásnak köszönhetően éves kamata nem haladja meg a 0,5%-ot.
MEGFOSZ-MKB Bank és MKB-Euroleasing közös megjelenés
Az idei évben is több ezer érdeklődőt mozgatott meg a Mezőgazdasági Eszköz-és Gépforgalmazók Országos Szövetsége (MEGFOSZ) és az MKB Pénzügyi Csoport közös játéka, amely célja a hazai agrárium népszerűsítése volt.
2022. január 1-jétől az MKB-Euroleasing Autólízing Zrt., a Budapest Bank Zrt. Autófinanszírozási üzletága, a Budapest Lízing Zrt. és a Takarék Lízing Zrt. lízingcégek tevékenységüket integráltan, egységes irányítás alatt fogják végezni.
Az MKB Bank és az MKB-Euroleasing elsők között csatlakozott a Magyar Nemzeti Bank által meghirdetett NHP Hajrá program elindításához, melyet a pandémiás helyzet negatív gazdasági hatásainak tompítása, az esetleges hitelpiaci zavarok megelőzése és elkerülése érdekében hívtak életre.
Az MKB Pénzügyi Csoport – MEGFOSZ együttműködése 2017-ben indult azzal a céllal, hogy minél több fiatallal ismertesse meg a mezőgépész szakma szépségeit és lehetőségeit, illetve hogy csökkentse az agráriumban jelen levő munkaerőhiányt, azaz ösztönözze a fiatalokat az agráriumban történő munkavállalásra a szakma kitanulásán keresztül.
A hagyományokhoz híven idén is díjazta hitelintézeti partnereit Magyar Export-Import Bank Zrt. (EXIM Bank) és a Magyar Exporthitel Biztosító Zrt. (Mehib). Az elismerés nyolc kategóriájából hármat az Euroleasingbe integrált Budapest Lízing nyert.
Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyarország Kormánya által 2020. március 18-án kihirdetett 47/2020. (III. 18.) kormányrendelettel kapcsolatosan megkezdtük az egyeztetéseket és a szükséges intézkedések kidolgozást.
Már a Magyar Bankholding lízing leányvállalatainál is elérhető a Széchenyi Lízing GO! a Széchenyi Kártya Újraindítási Program új terméke. Az állami támogatásnak köszönhetően a lízing konstrukció éves kamata fix 0,5%, ezzel segítve a hazai vállalkozásokat a pandémiás időszakból való kilábalásban.
Az E-Ügyfél az MKB-Euroleasing csoport. elektronikus ügyfélszolgálati felülete, melyen keresztül regisztrált ügyfeleink (magánszemélyek és társas vállalkozások egyaránt) finanszírozási ügyleteikhez kapcsolódó lekérdezéseket, ügyintézéseket kezdeményezhetnek. Amennyiben több szerződéssel is rendelkezik, ezek mindegyike automatikusan megjelenik a rendszerben.
2020. február 27-28-án megrendezésre került az év egyik legnagyobb nyomdaipari eseménye, a Flexo konferencia.
2021. szeptember 16-án hatályba lépett a Kormány 536/2021. (IX. 15.) számú és 537/2021. (IX. 15.) számú rendelete, valamint a miniszterelnök kabinetfőnökének 6/2021. (IX. 15.) MK rendelete. A rendeletek módosították a hiteltörlesztési moratóriumra (moratórium 2) vonatkozó szabályokat. A jogszabályok értelmében 2021. október 31-ig minden érintett ügyfél számára meghosszabbodik a moratórium 2 első szakasza. A moratórium 2 … “Fizetési moratórium – 2021. szeptember 22.” bővebben
Gratulálunk a versenyzőknek és a győztes csapatnak! Az MKB-Euroleasing hazánk egyik legnagyobb lízingvállalataként kötelességének tartja, hogy részt vállaljon az agrárszektor jövőjének formálásában, melynek talán a leghangsúlyosabb feladata a szakemberek következő generációjának a kinevelése.
A kiállítás évről-évre a magyar agrárium legjelentősebb szakmai rendezvénye (agromashexpo.hu). Versenyképes ajánlatokkal, impozáns standdal és interaktív játékokkal várjuk! Találkozzon standunkon Lizával, az interaktív robot lánnyal és vegyen részt a digitális boksz kihívásban, amelyen próbára teheti erejét és gyorsaságát!
Az MKB-Euroleasing, és tulajdonosa az MKB Bank – ahogyan az elmúlt hetekben folyamatosan – jelenleg is értékeli a koronavírussal kapcsolatos napi helyzetet.
Az MKB Pénzügyi Csoport eredményeinek és munkájának fontos elismerése, amikor a világ legnagyobb vállalatai választják magyarországi pénzügyi partnerüknek. 2018 decemberében abban a megtiszteltetésben volt része az MKB Pénzügyi Csoportnak, hogy két vezető autógyár, a Fiat és a Honda is az MKB-Euroleasinget választotta a következő évekre a hivatalos finanszírozó partnerének.
2022. június 18-án hatályba lépett a Kormány 216/2022. (VI. 17.) számú rendelete, valamint 2022. június 21-én hatályba lépett a miniszterelnöki kabinetirodát vezető miniszter 8/2022. (VI. 20.) MK rendelete. A rendeletek módosították a hiteltörlesztési moratóriumra (fizetési moratórium2) vonatkozó szabályokat.
A mai napon megindult a kereskedés az MKB Bank újonnan bevezetett, standard kategóriás részvényeivel a Budapesti Értéktőzsdén. A pénzintézet 100 milliárd forint össznévértékű törzsrészvényeinek bevezetését követően kezdi meg a kereskedést a BÉT Részvények Standard kategóriájában.
Megújította több mint 20 éve tartó együttműködését az Euroleasing és a Toyota hazai lízingvállalata, azzal a szándékkal, hogy a következő években is hasonlóan szoros maradjon a partnerség a felek között.
Az MKB Pénzügyi Csoport és a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége (MEGFOSZ) idén már negyedik alkalommal erősítette meg szövetségét.
Az MKB Bank bankbiztonsági és az MKB-Euroleasing IT szakemberei nyerték el idén a komoly presztízsű, az „Év információbiztonsági incidenskezelő szakembere, csapata 2022” elismerést. A díjat az ITBN (Informatikai Biztonság Napja) szervezői alapították, hogy bemutassák és díjazzák a legsikeresebb biztonsági megvalósításokat, innovációkat és sikereket.
A Kékszalag Európa leghosszabb tókerülő vitorlásversenye, amelyet 1934-ben rendeztek meg először. A 155 kilométeres táv teljesítésére a hajósoknak 48 óra áll rendelkezésükre Balatonfüredről indulva. Az idei Kékszalagra 535 hajó nevezett, 27 hajóosztályban.
Együttműködési megállapodást kötött az Euroleasing Zrt. és az RCI Services Kft., amelynek értelmében 2023. március 1-jével a lízingtársaság lesz a Renault, Dacia és Alpine márkák kizárólagos hazai finanszírozója.
Újabb, egy évre szóló stratégiai együttműködési megállapodást kötött az MKB Pénzügyi Csoport és a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége (MEGFOSZ). A 2017 óta tartó együttműködés megmutatja, hogy az agrárszektor és a pénzügyi szektor együttműködése értéket tud teremteni.
A hazai újautó eladások 2021 második fele óta folyamatosan csökkentek főként a közelmúltban bekövetkező globális chiphiány miatt. A kialakult helyzet a használtpiacra is közvetlen hatást gyakorol, ráadásul a változó kamatkörnyezet is kihívások elé állítja a lízingcégeket az Euroleasing szakértői szerint.
A CIG Pannónia Csoport a Magyar Bankholding Zrt. után annak integrált lízing leányvállalatával, az Euroleasing Zrt.-vel is húsz évre szóló stratégiai együttműködési keretmegállapodást kötött. A megállapodás értelmében az Euroleasing Zrt. közel 100 ezer ügyfelének rövidesen közvetlenül elérhetővé válnak a CIG biztosítási termékei, így a különböző vagyonbiztosítási és casco konstrukciók mellett hitelfedezeti biztosítás is a … “Együttműködési megállapodást kötött a CIG Pannónia Csoport és az Euroleasing” bővebben
2021. január 1-jén hatályba lépett a 2020. évi CVII. törvény, valamint az azt módosító 637/2020. (XII. 22.) Kormányrendelet, amelyek alapján 2021. január 1. napjától a fizetési moratórium időszaka meghosszabbodik 2021. június 30. napjáig.
3. helyezést ért el a Kékszalag versenyen az Euroleasing és az MKB Bank által támogatott Prospex-Delta Team. Kaiser Kristóf csapata új hajóval és sokezer órányi befektetett munkával készült az idei versenyre.
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a 47/2020. (III. 18.) kormányrendeletben meghatározott fizetési moratórium hatálya valamennyi, a kormányrendeletben meghatározott feltételeknek megfelelő lízing- és kölcsönszerződésre kiterjed, így a moratóriummal érintett szerződéses ügyfeleinknek a fizetési haladékot nem szükséges külön igényelniük!
Az idei évtől az Euroleasing a MEGFOSZ pályaorientációs programjának kizárólagos támogatója. A “Legyél Te is agrárgépész!” képzési- és karrierprogram a hazai agrárium elmúlt éveinek egyik legnagyobb sikertörténete, amely már rövidtávon hozzájárult a szektor erősödéséhez.
A Kia európai hálózatában elsőként a magyar importőr autókonfigurátor weboldalán érhető el integrált lízingdíj kalkulátor, melyet az MKB-Euroleasing fejlesztett, és amely már a gépjármű kiválasztása során aktuális és pontos információt nyújt a rendelkezésre álló finanszírozási ajánlatokról a leendő vásárlók számára.
Az MKB Bank Nyrt. 2020. október 30. napján értékesítette a Magyar Bankholding Zrt-ben meglévő 33,33%-os tulajdonosi részesedését megtestesítő valamennyi részvényét a Társaság 97,2%-os részvénycsomagjával rendelkező tulajdonosai részére az alábbiak szerint, ezáltal a Magyar Bankholding Zrt-ben tulajdoni részesedéssel a továbbiakban nem rendelkezik.
Folytatódik az MKB-Euroleasing és az AGE of HOPE alapítvány együttműködése a mély-szegénységben élő gyermekekért!
2018-ban először került megrendezésre a Hungexpo területén a Hungaromed Egészségügyi és Orvostechnológiai Kiállítás október 11-13. között.
Az MKB-Euroleasing 30 éves történetének legeredményesebb időszaka volt a 2018-as év. A kimagasló eredményben fontos szerepe volt annak, hogy a 2008-as válság által egyik legerősebben sújtott magyar autófinanszírozási piacnak mostanra sikerült kilábalnia a közel 10 éven át tartó hullámvölgyből.
A korábbi évek hagyományainak megfelelően a Magyar Lízingszövetség az idén is megválasztotta az Év Lízingszakemberét. A díjat Sasinszki Imre, az MKB-Euroleasing Autólízing Zrt. igazgatósági tagja, kockázatkezelési és követeléskezelési igazgatója kapta.
A MEGFOSZ-szal együtt, az MKB Bank, és az MKB-Euroleasing közös standdal vett részt a május 23-24-én a Mezőfalván megrendezett III. NAK Szántóföldi Napok és Agrárgépshow kiállításon.
Az MKB-Euroleasing és az Agroinform együttműködésének köszönhetően márciustól már nem csak az autóvásárlásokhoz, hanem a mezőgazdasági gépvásárlásokhoz szükséges finanszírozás tervezését is megkönnyítjük.
29 év után megújul az MKB-Euroleasing logója és arculata. Az elmúlt években a digitalizáció térnyerésével drasztikusan átalakultak az ügyféligények, melyek több szempontból is a korábbitól eltérő megközelítést igényelnek. Az MKB-Euroleasing technológiai és üzleti szempontból is felkészült az új kihívásokra, a lízingpiacon vezető szerepet tölt be az innovatív digitális megoldások kifejlesztésében és alkalmazásában. Az új logó és a friss arculat méltón fogja képviselni és közvetíteni mindezen értékeket.
Az MKB Bank és az MKB-Euroleasing — az MKB Pénzügyi Csoport tagja – közös standdal vesz részt a május 9-11. között Hódmezővásárhelyen megrendezésre kerülő XXVI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon. A kiállítás évről évre a magyar mezőgazdaság egyik legjelentősebb szakmai rendezvénye, egyben a legnagyobb hazai élőállat-bemutatója.
A Magyar Bankholding fúziós folyamatainak jelentős lépéseként 2022 első napjával az MKB-Euroleasing, a Budapest Lízing, a Takarék Lízing, valamint a Budapest Bank Autófinanszírozási üzletága integráltan, Euroleasing név alatt folytatják működésüket.
Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a 317/2021. (VI. 9.) Kormányrendelet alapján, a fizetési moratórium határideje 2021. szeptember 30. napjáig tart. A további részletekről a vonatkozó jogszabály megjelenése után tájékoztatjuk Önöket. Szíves türelmüket előre is köszönjük!
2019 szeptember 24-én a Magyar Járműalkatrészgyártók Országos Szövetsége Ipar 4.0 témakörben konferenciát rendezett, ahol az MKB-Euroleasing is részt vett támogatóként.
Tájékoztatjuk, hogy weboldalunkon létrehoztunk egy online felületet, ahol szerződésével vagy szerződéseivel kapcsolatban nyilatkozhat arról, ha nem kíván élni a fizetési moratórium lehetőségével.
Idén 30. születésnapját ünnepli az MKB-Euroleasing Autólízing Zrt., mely mára a pénzügyi szektor egyik legdinamikusabban fejlődő vállalatává vált. A vállalat üzleti filozófiájának egyik fő pillére hagyományosan a több lábon állás, így nem véletlen, hogy többször bővítettek, megújultak. A jubileum ismét alkalmat adott az újratervezésre.
Az MKB Bank és az MKB-Euroleasing – az MKB Pénzügyi Csoport tagja – felelős pénzügyi partnerként, komplex pénzügyi szolgáltatásokkal támogatja lakossági és vállalati partnereit.
Az eddigi évekhez hasonlóan a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége a 2019/2020-as tanévben is megrendezte a „Legyél Te is mezőgépész! Országos Bajnokságot (LETIMOB) a mezőgazdasági gépész, gépésztechnikus és gépjavító szakos középiskolások számára.
2022. június 18-án hatályba lépett a Kormány 216/2022. (VI. 17.) számú rendelete, valamint 2022. június 21-én hatályba lépett a miniszterelnöki kabinetirodát vezető miniszter 8/2022. (VI. 20.) MK rendelete. A rendeletek módosították a hiteltörlesztési moratóriumra (fizetési moratórium2) vonatkozó szabályokat. A jogszabályok értelmében a fizetési moratórium2 2022. július 31-ig meghosszabbodik mindazon szerződések esetén, amelyekre 2022. június 17-én a fizetési … “Fizetési moratórium – 2022. június 30.” bővebben
A Magyar Bankholding létrejöttével az Euroleasing nevű új cégbe tömörültek a Budapest Bank, az MKB Bank és a Takarékbank korábbi lízingcégei. A fúzió mellett egy egyedülálló, változásokkal teli időszak is hat erre a cégegyesülésre.
A rendezvényre kilátogató, finanszírozási megoldást kereső vállalkozások megismerhetik az Euroleasing portfólióját, amelyek között megtalálhatók az elmúlt időszak népszerű gazdaságiélénkítő finanszírozási konstrukciói is. A bankcsoport élen jár az EXIM Fordulat és Exportélénkítő támogatott termékekben, valamint a Széchenyi Lízing GO! konstrukcióban, amelynek kidolgozásában az Euroleasing már a kezdetektől fogva részt vett. A 2022 júniusában még elérhető támogatott termékek kedvező feltételei és rugalmas felhasználhatóságuk nagy segítséget jelentenek a hazai KKV szektor eszközigényeinek és beruházásainak finanszírozásában.
Újabb, egy évre szóló stratégiai együttműködési megállapodást kötött az MKB Pénzügyi Csoport és a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége (MEGFOSZ). A 2017-ben aláírt első, majd a 2018-ban megújított együttműködési megállapodás tapasztalatai egyértelműen igazolják, hogy hosszú távon is sikeres lehet egy pénzügyi csoport és egy agrárszakmai szervezet együttműködése. A magyar agrárvilág jelene és jövője számára egyaránt alapvető fontosságúak az agrárszakmai szervezetek által szervezett és a bankok által finanszírozott tudatos, tervszerű képzési programok, valamint a kiszámítható pénzügyi szolgáltatások.
Tájékoztató E-ügyfél karbantartásról Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy az E-ügyfél szolgáltatásunk karbantartás miatt várhatóan 2022.09.24. 08:00 órától 2022.09.25. 18:00 óráig nem lesz elérhető. Köszönjük szíves megértésüket! Euroleasing Zrt.
Az Euroleasing Zrt. termékeinek értékesítése során alapvető fontosságúnak tartja ügyfelek alapos és pontos tájékoztatását a konstrukció részleteiről. Elkötelezett az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központ előírásainak megfelelő szolgáltatás nyújtására.
Teljes hiteldíj mutató: 0,0%-tól 37,0%-ig
2023 © Minden jog fenntartva.
A járvány elleni védekezés érdekében, az ügyfélszolgálati irodánk csak előre egyeztetett időpontban fogad ügyfeleket.
Köszönjük megértésüket és együttműködésüket!
Vigyázzunk egymásra!
Rendben