Tisztelt Ügyfeleink!
A 2026-os esztendő az agrárgazdaság szereplőit különösen súlyos próbatételek elé állította. A válság elhárítása érdekében az Euroleasing Zrt. (a továbbiakban: Euroleasing) az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium (a továbbiakban: Minisztérium) által meghirdetett Ajánlás a mezőgazdasági termelők megsegítésére kezdeményezés (továbbiakban: Ajánlás) résztvevőjeként, az ágazat finanszírozását ellátó intézmények együttműködése keretében önkéntes vállalást tesz, amelynek értelmében a benyújtott ügyfélkérelmeket megvizsgálja, és amennyiben az ügyfél az Euroleasing által meghatározott általános feltételeknek, valamint finanszírozási és jogszabályi kereteknek megfelel, és a Minisztérium által kezdeményezett Ajánlás szerinti tőketörlesztési moratóriumra valóban rászorul, továbbá együttműködik az Euroleasinggel a szükséges szerződések/szerződésmódosítások megkötésében, akkor az Euroleasing az ügyfél lízing/kölcsön ügyleteinek tőketörlesztését legfeljebb 2027. december 31-éig felfüggeszti. Az Euroleasing az Ajánlás keretei között vállalja, hogy
- a kritériumrendszernek megfelelő ügyfelek kérelmét érdemben megvizsgálja, és indokolt esetben — a vonatkozó jogszabályok adta keretek között — törekszik az ügyfél terheinek csökkentésére, működőképességének megőrzésére;
- az ügyfél helyzetéről egyszerűsített eljárásban, a költségek és a várható bevételek figyelembevételével dönt, és pozitív bírálat esetén a tőketörlesztés felfüggesztését gyorsított, külön eljárásban valósítja meg;
- információnyújtással, tanácsadással segíti az ügyfeleit a számukra leginkább megfelelő, egyedi igényekre szabott megoldások megtalálásában.
Az Ajánlásba történő belépéshez szükséges kérelem benyújtására 2026. szeptember 1. és december 31. között van lehetőség, azon lízing/kölcsön ügyletek esetében, ahol a folyósítás 2026. augusztus 31-ig megtörtént.
Az államilag kamattámogatott finanszírozási szerződések esetében a programba való belépésre nincs lehetőség.
Kérjük, hogy a kérelmét az érintett szerződések megjelölésével és a moratórium kérelem indoklásával küldje meg az eszkozinfo@euroleasing.hu címre.
Kérelméhez, amennyiben rendelkezésre állnak, csatolja az alábbi dokumentumokat:
- Növénytermesztéssel foglalkozó gazdálkodók esetében a 2026-ban aszály, fagykár tényét igazoló agrárkár megállapító szerv által kiállított határozatot.
- Állattenyésztéssel foglalkozó gazdálkodó esetében az állományukra vonatkozó webENAR felületről letöltött 6 hónapnál nem régebbi tenyészet igazoló lapot.
A részletekkel kapcsolatban kérjük, forduljon személyes kapcsolattartójához vagy keresse ügyfélszolgálatunkat az eszkozinfo@euroleasing.hu címen.
Jogi információk
A tájékoztatás nem teljes körű, és nem minősül a Ptk. 6:64. §-a szerinti ajánlatnak, nem jelent az Euroleasing Zrt. részéről szerződéskötési/szerződésmódosítási kötelezettséget.