Hajdú-Bihar mellett Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyékből is számítanak érdeklődőkre a 2025. október 9-én Debrecenben megrendezendő Észak-Alföldi Regionális Beszállítói Fórumon. A régió kis- és középvállalkozásait nagyvállalati beszállítói kapcsolatok kiépítésében támogató rendezvénynek az Euroleasing az idén is támogató partnere.
Az elmúlt években megvalósult, valamint a jelenleg is zajló ipari és autóipari beruházások következtében egyre nagyobb figyelmet kap az Észak-Alföld. Különösen Debrecen környékére irányul a reflektorfény, de a térség egészében is az élénkülés jelei mutatkoznak. Ezt felismerve döntött úgy Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata és az EDC Debrecen, hogy az idei beszállítói seregszemlét – Hajdú-Bihar mellett – Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyékre is kiterjeszti.
Ennek megfelelően a 2025. október 9-én megrendezendő Észak-Alföldi Regionális Beszállítói Fórumra ebből a három megyéből számítanak érdeklődőkre, hogy a helyi kis- és középvállalkozásoknak ezúttal regionális szinten teremtsenek lehetőséget nagyvállalati beszállítói kapcsolatok kiépítésére.
A kapcsolatépítésen túl konkrét üzleti találkozók, előadások és pódiumbeszélgetések keretében gyakorlati segítséget is kapnak a kkv-k versenyképességük növeléséhez a fórumon, amelynek az idén is támogató partnere a több mint 30 százalékos részesedésével piacvezető lízingcég, az Euroleasing.
Az Euroleasing hangsúlyozza, hogy az észak-alföldi térség, különösen Debrecen, stratégiai jelentőségű a vállalat számára, a beszállítói fórum pedig kiváló lehetőség arra, hogy közvetlen kapcsolat jöhessen létre a régió vállalkozóival. A lízingcég kiemelte: az ország egyik leginkább feltörekvő gazdasági térségében különösen fontos, hogy a kisebb cégek is korszerű, fenntartható módon fejlődjenek.
Miközben a fórumon a kkv-vezetők előzetes időpontfoglalással rövid időtartamú, személyes üzleti megbeszéléseket folytathatnak, az Euroleasing kedvező finanszírozási ajánlatairól is tájékozódhatnak a helyszínen.