×
 

A visszaeső újautó eladások a lízingpiacot is kihívás elé állítják

A visszaeső újautó eladások a lízingpiacot is kihívás elé állítják

A hazai újautó eladások 2021 második fele óta folyamatosan csökkentek főként a közelmúltban bekövetkező globális chiphiány miatt. A kialakult helyzet a használtpiacra is közvetlen hatást gyakorol, ráadásul a változó kamatkörnyezet is kihívások elé állítja a lízingcégeket az Euroleasing szakértői szerint. A kialakult helyzetben a szokásosnál is fontosabb a stabilitás és kiszámíthatóság, és egyre nagyobb figyelem terelődik az online megoldásokra is.

 

A tavalyi év során jelentősen visszaestek az újautó-eladások: 2021 februárjában még közel 11000 új személyautót regisztráltak, idén januárban már harmadával kevesebbet, alig 8100-at – derül ki a Mabisz és a DataHouse adataiból. A használtautó piac azonban dübörög, a tavalyi évben minden rekordot megdöntve közel 820 ezer használtautó adásvétel történt a piacon. Mindez folyamatosan emelkedő árak mellett: az átlagárak 2021-ben éves szinten is 43%-kal emelkedtek, 2020 első negyedévéhez mérten 2021 utolsó negyedéve 83,5%-os, vagyis több mint 2 millió forintos drágulást mutat az átlagáraknál, így számos modell úgy öregedett, hogy közben drágább lett – derült ki a Hasznaltauto.hu adataiból.

 

Ezek a tendenciák egyértelműen összefüggésben állnak a koronavírus-járvány következtében előállt globális félvezetőhiánnyal, és a hazai lízingpiacra is komoly hatást gyakorolhatnak.

 

Az évek óta egyre gyorsabb ütemben növekedő autó árak akár kedvezőek is lehetnének a lízingcégeknek, hiszen az áremelkedés növeli a finanszírozási igényt, de az emelkedő kamatkörnyezet éppen ellenkező irányba hat. A keresletet nagyon erősen korlátozza az autógyártók szűkös szállítási kapacitása is, amely akár egyéves szállítási határidőkkel párosul, ezért egyértelművé vált, hogy teljesen új piaci helyzet állt elő az autófinanszírozók számára” – mondta Vály Judit, az Euroleasing vezérigazgatója. „Hosszú távon gondolkodunk, a piac meghatározó lízingcégeként ebben a helyzetben is a stabilitásra és a kiszámíthatóságra törekszünk, a piac jövőjének felelős alakítása a célunk” – tette hozzá.

 

Ebben az üzleti környezetben különösen nagy szerep hárul az olyan kedvező finanszírozási programokra, mint a vállalkozások számára elérhető Széchenyi Lízing GO! konstrukció. Az államilag támogatott lízingtermék nyíltvégű és zártvégű pénzügyi lízing formájában egyaránt elérhető, és rugalmas megoldást kínál az eszközbeszerzésekre.

 

Piacvezető szerepre törekszik az Euroleasing

 

  1. január 1-től Euroleasing márkanév alatt integráltan, egységes irányítással működik az MKB-Euroleasing, a Budapest Lízing, a Takarék Lízing, valamint a Budapest Bank Autófinanszírozási üzletága. A lízingtársaságok már egyenként is meghatározó szereplői voltak a magyar piacnak, egyesülve pedig az újonnan kihelyezett összesített lízingállomány alapján 20 százalékot jelentősen meghaladó piaci részesedést tudhatnak magukénak. A gépjármű- és mezőgazdaságigép-lízing szegmensekben még magasabb, 30 százalék feletti piaci részesedéssel rendelkeznek.

„Célunk, hogy a kihívásokkal teli, megváltozott üzleti környezetben az online fejlesztésekre egyre nagyobb a hangsúlyt fektessünk, valamint a finanszírozási megoldásokon túl, segítsük ügyfeleinket. Ezért készítettünk egy lízinggel kapcsolatos adózási kisokost a kis- és középvállalatok számára” – tette hozzá Vály Judit.

 

 

 

Háttérinformációk

Euroleasing

  1. január 1-től Euroleasing márkanév alatt integráltan, egységes irányítással folytatja működését az MKB-Euroleasing, a Budapest Lízing, a Takarék Lízing, valamint a Budapest Bank Autófinanszírozási üzletága. A lízingtársaságok már egyenként is meghatározó szereplői a magyar piacnak, összesítve pedig az újonnan kihelyezett összesített lízingállomány alapján 20 százalékot jelentősen meghaladó piaci részesedést tudhatnak magukénak. A gépjármű- és mezőgazdaságigép-lízing szegmensekben még magasabb, 30 százalék feletti piaci részesedéssel rendelkeznek. Az Euroleasing a lízingpiac valamennyi szegmensét lefedi, még az olyan kisebb volumenű, de annál nagyobb szakértelmet kívánó területeket is, mint a hajófinanszírozás.

Magyar Bankholding Zrt.

A Magyar Bankholding Zrt. hazai tulajdonú pénzügyi holdingtársaság, amely a Budapest Bank Zrt., az MKB Bank Nyrt. és a Takarék Csoport fúziójának megvalósítását célozza. A társaság 2020. december 15-én kezdte meg tényleges működését, miután a Magyar Nemzeti Bank engedélyének birtokában a három hitelintézet meghatározó tulajdonosai a banki részvényeiket a közös holdingtársaságba apportálták, ezzel létrehozva Magyarország második legnagyobb bankcsoportját.

2021 márciusában a Magyar Bankholding Igazgatósága és Felügyelőbizottsága elfogadta a tagbankok egyesítésére vonatkozó öt éves stratégiát, amely alapján a három hitelintézet fúziója 2023-ban valósulhat meg. 2021. december 15-én az MKB Bank közgyűlése, valamint a Budapest Bank és a Takarék Csoportot tulajdonló Magyar Takarék Bankholding Zrt. legfőbb döntéshozó szervei jóváhagyták a fúziós menetrendet, amely a Budapest Bank, az MKB Bank és a Magyar Takarék Bankholding egyesítésére vonatkozik.

A létrejövő nagybank Magyarország legmodernebb és leginnovatívabb bankja kíván lenni, amely rugalmas, nemzetközileg is élenjáró digitális megoldásokat vezet be. A vállalat új, modern termék- és szolgáltatási palettája a teljes piaci spektrum és minden ügyfélszegmens kiszolgálását fogja célozni, beleértve a lakossági, mikro-, kis-, közép- és nagyvállalati, agrár, illetve privátbanki ügyfeleket is.

Sajtókapcsolat

Tölgyes Orsolya

Magyar Bankholding Zrt.

Mobil: 0036 70 436 6065

E-mail: tolgyes.orsolya@magyarbankholding.hu

www.magyarbankholding.hu

 

Laki Hilda Eszter

Goodwill Communications

Mobil: 0036 70 377 1339

E-mail: laki@gwc.hu

2022. február 22.